2014. július 21.

Meglepetések márpedig vannak!


Mi? Hova? Merre?
Ez egy rohangálós hét volt, amikor is hétköznap szerelni csak minimális időm maradt. Kezdődött azzal, hogy terv szerint homokszóratnom kellett volna már a hét elején az első futómű alkatrészeket, viszont a szerelő hívott hogy baj van: a csap úgy belerohadt a bal féltengely-kengyel párosba, hogy a csapszeget szétszedni a 10 tonnás préssel, melegítgetve sem sikerült. Kell szerezni egy újat.

Az eltűnt km spirált is pótolni kellett, és hamár, akkor legyen új. Így volt egy ruccanásom Pápa mellé egy kellemes délutáni napon. Majd hazaérve kicsit arrébb raktam a kábelkötegeket, és előbukkant a régi spirál. Na sebaj, úgy is valahol meg volt törve benne a szál: a sebesség mutató annakidején ugrált. Jobb is lesz ezzel az újjal.

A szellőző és fék hiányzik már csak
Monorról származik egy bontott kengyel + féltengely páros, most éppen azon imádkozok, hogy a szerelő hívjon: "Sikerült, viheted!". Remélem ez a két szó el fog hangzani a telefonban, amikor hétfő este beszélek vele.

Autósboltban beszereztem egy-két jóságot: új ablaktörlő lapátok (persze króm színű nem volt, csak fekete), sárga index lámpákat, meg textil szigetelő szalagot... és nekiálltam a kábelkötegek visszaszerelésének. A polski kábelkorbácsa két részből áll: az első traktusból, ami a csomagtérben található, és csak a műszerfalig merészkedik, illetve a hátsó traktusból, ami végigfut az autó bal oldalán, és behálózza a motorteret is.

Juppííí! Van ablaktörlő!
A csomagtartóba egy erős pucolás után visszapróbáltam az elülső traktust, és keresgéltem hogy is volt ez annakidején. Szerencsére legalább a végződésekkel nem volt gondom, mivel azokat amikor kiszereltem, lelkiismeretesen felcímkéztem szigszalag + alkoholos filc segítségével. Sokkal inkább a hol fut/fusson volt a kérdés. Aztán amikor meglett, fogtam a textil szigetelőszalagot, és elkezdtem bandázst tekerni köré. Ekkor megfogadtam, hogy elgközelebb beszerelés előtt fogom ezt megtenni, mert a folyamatos behajlás miatt olyan hátizomlázam lett, hogy csak na! Ezután bekötöttem amit csak tudtam, beszereltem az új égőket, és... és az új, bajonett záras sárga indexlámpa nem volt jó. Nem a szimmetriavonalba esnek a bütykei, csak a drágábbak voltak jók. Grrr. Majd jött egy gyors teszt, hogy idáig minden működik-e, nincs-e zárlat, stb...

Hátsó kábelköteg, pucolva
Folytattam az ablaktörlő motorral, meg a mosóval. Ezek is alapos pucoláson estek át, majd beszereltem, bekötöttem, és az új lapátok... hoppá! A korábban megszerzett "króm" törlőkarok nem voltak kompatibilisek a felfogatással, meg a lapáttal. Úgyhogy ez felejtős. Viszont a régi meg itt-ott korrodált... aztán jobban megnéztem: Nem is! Ez eredetileg fekete volt, de a nap, eső, idő leszedte róla a legtöbb helyen a festéket, és csak itt-ott maradt rajta foltokban. Nem rozsda az, hanem festék!! Benzines csiszolóronggyal mintegy másfél óra alatt "króm" ablaktörlőt faragtam belőlük, az új lapátokkal már fent is volt 2 órán belül.

...és bandázsolva
Aztán előkerült egy nagy halom aprólék (gumik, csavarok, alátétek, műanyag kötőelemek, stb...), és elkezdtem mazsolázni közülük. Végre a karosszérián áthaladó kábeleket, bowdeneket, csöveket körbevettem a nekik megfelelő gumidarabbal, illetve a fűtésbowden rögzítő szemét is megtalálva a szivató- és fűtéskarokat is vissza tudtam szerelni. Ezzel, a sebváltó alagút teljessé vált végre. A hátsó fékalaplapokra egy kis zsír segítségével visszapaszíroztam a kézifék nyílást takaró gumi bigyókat, és a kézifék bowdeneket is véglegesen rögzítettem.

Elektronika teszt. Nincs zárlat, működik!
Úgy volt, hogy Gyuláék hoznak nekem Lengyelországból hátsó lengőkarra új, rövid fém fékcsövet, de sajnos nem volt. Így a jobb hátsóra az egyik régit kell felújítanom. A nehezítés az volt, hogy a fék munkahenger felé néző csavar a csővel össze volt rohadva. Mind a kettő. Annakidején a cső segítségével csavartam ki onnan, miután leszereltem a régi fékalaplapot. Na most az egyiket sok-sok csavarlazító és kalapálás árán sikerült megindítani. Azt le is csiszoltam, egy festéssel ideiglenesen jó lesz, amíg nem találok újat.

Szinte már csak a motor-váltó hiányzik
Aztán jött a hátsó traktus bandázsolása, ezt már okosan előre betekertem, nem amikor már visszaépítettem. Visszadugdostam a helyére, majd következett a teszt: Bal hátsó féklámpa, jobbhátsó helyzetjelző, és bal hátsó index hiba. Valószínűleg csak kontakt hiba, de azért majd utána kell járni. A teszteléshez egy-két kapcsolót, plusz a műszerfalat és bajuszkapcsolót összedugtam, de nincs beépítve... attól még távol állok. Csak ott fityegnek egyelőre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése