2013. március 15.

Túlélés hóviharban

Csütörtök este 17:05-kor, Bécsből Budapestre indultam haza, nap végén. Havazni havazott, de 60-70-nel lehetett haladni. Nem is gondoltam semi rosszra, szokásom szerint megálltam a mosonmagyaróvári Marchéban kajálni egyet, és vettem csokit az útra. A csomagtartóban volt egy palack ásványvíz, akkor úgy gondoltam feleslegesen, mivel a közel fél liter kólának ki kellett tartania hazáig, amit még az étteremben ittam.

Neki is iramodtam, hogy még este 9 előtt hazaérjek, révén a havazás miatt csökkentett tempóban lehetett cask haladni. Aztán Győr előtt jött az első megálló. 120-tól 99-es kilóméterkőig este héttől hajnal 4-ig sikerült eljutni.

Hogy mit láttam ezidő alatt? Lássuk csak az időjárást:
- Óriási oldalszél volt. Az autót álló helyzetben is meglehetősen mozgatta. Amikor csak vizelni szálltam ki, egyszerűen odébb fújt a szél, álló helyzetemben.
- Mínusz 2 és 5 fok között változott a hőmérséklet.
- Esett a hó, ami jófajta, nem tapadós porhót képzett az alacsony hőmérsékletnek hála.
- A hóátfúvásoknak köszönhetően kb 2cm vastag jégpáncél alakult ki az úton (ami miatt odébb tudott fújni a szél), de nem gyűlt fel a hó, amíg a forgalom haladt.
- A tereptárgyakat a szél homokdűneszerűen borította be hóval, és a nyílt terepeken is megfigyelhető volt a dűnékre jellemző alakzat.

Hogy mit láttam az autósoktól:
- A legtöbben szépen, fegyelmezetten, lassan haladva vonult Budapest irányába.
- A magas kamionokra sokkal erősebb hatással volt a szél.
- Az emberek időben fékeztek, lassítottak. Ugyan voltak bátrabbak, és konzervatívabbak, de ütközést jómagam nem láttam.

Akkor mégis miért dugult így be az M1-es? Mert a kamion hátulját, mint zászlót lengette a szél, és keresztbefordította. Ebben szerepet játszott az is, hogy a kelleténél gyorsabban mentek néha. Egyik-másik mikor előzött, valóban halálfélelmet okozott ezzel, hogy egyszercsak nekinyom a szalagkorlátnak, ha a pótkocsi megcsúszik. Alapvetően a legtöbb ember a dugóban állást rezignáltan tűrte. De volt az a 3%, akinek mindenképpen a leállósávban kellett előreverekednie magát, és ebbe nyergesvontatók is beletartoztak, szép számmal!!! Ebből volt is bonyodalom, mivel a tűzoltóság nyolckerekű óriás mobildaruja nem tudott mentéshez igyekezni, mivel az út el volt torlaszolva (nem egyszer nyerges-nyerges-kisteher kiosztásban).

Tehát a dugó állandósult. A hó meg csak esett, a szél meg csak fújt. Néha, 3-400m-nyire megindult a kocsisor, felcsillantva a csalfa reményét a haladásnak, majd megint 1 óra állás. Ja: aludtam a volán mögött a belső sávban! Nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyet túléltek! :))

Hogy én hogyan jutottam haza mégis 22 óra leforgása alatt a legdurva közepéről? Kicsi szerencse, kicsi helyes döntések sorozata végett.

A rádióban mindenről beszéltek: hogy a katasztrófa védelem majd kaját és vizet osztogat, meg benzint, meg kiásnak, stb... persze nyoma sem volt a dolognak. Egymást toltuk ki autós társainkkal a hóból, közösen ástuk körbe az elakadt teherautót, hogy a nagy hóban legyen egy plusz sáv.

Úgy döntöttem, csak magamra, és a környezetemre tudok támaszkodni ebben a helyzetben, 7 óra várakozás után. Eleinte az éltetett, hogy az autópálya elsőbséget élvez a felszabadításban, elvégre mégiscsak fizetek nem is keveset a használatáért. Aztán összeraktam - a rádiót is hallgatva -, hogy esély sincs rá hogy idejekorán kiszabadítsanak a hó fogságából. Eleinte azzal nyugtattam magam, hogy a benzin 24 órán át meleget ad még nekem, addig simán kijuttatnak innen. De hogyan jutok majd el egy kútig tankolni aztán?

Végül hajnali 4kor cselekvésre szántam el magam. Vissza az autópályán az utolsó lehajtóig (1 km), és a legközelebbi településre be. Ott vannak tartalékok, az enyémeim fogytán (víz, csoki, benzin). Az összes út el volt zárva, tehát más esélyem nem is volt, mint Nagyszentjánoson aludni egyet az autóban. Be is álltam szélirányba, egy kocsma előtt. Így járó motorral sem fulladok meg, és még az autót is kevésbé lökdösi a szél. Reggel kocsma kinyit, legalább inni kapok. + csoki! :)))

Reggel kilenckor még mindig minden elzárva a külvilágtól, így az egyetlen logikus döntésre szántam el magam: autó otthagy, és megpróbálni vonattal hazajutni. Végül délután háromkor értem haza.

Amikor ezeket a sorokat írom, még van olyan ismerősöm aki az ottrekedt autósok közé tartozik. Mostanra már régen elfogyott volna nekem is a vizem, kifogyott volna a benzinem, mardosna az éhség.

Amit nagyon hiányoltam: Mosonnál miért nem állítottak meg? Miért nem volt egyetlen figyelmeztető tábla sem? Miért nem volt hivatalos kommunikáció (korábban)? Miért nem vetették be a lánctalpasokat előbb? Miért nincs meg a kommunikációs lánc a szervezetek között? Miért egy kereskedelmi rádiónak kellett a tömegtájékoztatás szerepét átvennie? A többiek miért vannak még mindig ott?