
Másodiknak pedig a duda kiszerelése következett. Emlékeztem rá, hogy nagyon gyérül szólt, amikor az autót leállítottam. Na, most meglett a magyarázat: fél centi vastagon volt alvázvédővel beborítva, hála valamelyik korábbi szerelőnek. Pucolás után kipróbáltam satuba fogva, és láss csodát: majd' megsüketültem.
Ha már így alakult, gondoltam legalább az új kormányművet az autó alá próbálom. Ahogy a képen is látszik, van egy lemeztalálkozás, ami peremes. Na ettől a közdarab nem tud felfeküdni, így a csavarokat nem lehet meghúzni. Vagy 5mm-t áll el emiatt. Két lehetőségem van: A peremből hasítok ki egy darabot, hogy a függőleges rúd beilleszkedjen, vagy pedig a közdarabba vágok bele, hogy a peremre rácsusszanjon. Karosszéria korrózió, és visszaalakíthatóság miatt ez a második nekem jobban tetszik, de meg kell vizsgálni, hogy a közdarab mennyire gyengülne emiatt a beavatkozás miatt. A karosszériába való belefúrást úgy sem úszom meg, hogy a kormány tengely valahol az utastérbe beférkőzzön, ahogy a képen is látszik abból, ahogy odapróbáltam. Az is látszik, hogy a duda valószínűleg útban lenne, és az eredeti helyére nem fogom tudni visszaszerelni, ha ez a kormánymű odakerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése